Tenor
Ebben a cikkben a Tenor-ről fogunk beszélni, egy olyan témáról, amely már régóta érdeklődés és vita tárgya. A Tenor egy olyan téma, amely ellentmondó véleményeket generált, mivel hatása és relevanciája vitathatatlan a társadalom különböző területein. A Tenor megjelenése óta a mai napig tanulmányozás, elemzés és vita tárgya volt, ami lehetővé tette számunkra, hogy jobban megértsük fontosságát és hatókörét. Ebben a cikkben a Tenor-hez kapcsolódó különböző szempontokat fogjuk megvizsgálni, a történetétől a mai hatásig mindenre kiterjedően, azzal a céllal, hogy teljes és gazdagító áttekintést adjunk erről a témáról.
| Hangfajok |
|---|
| Női hangok |
| Férfihangok |
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A tenor (olaszul: tenore) a legmagasabb fekvésű férfihang, amelynek hangterjedelme rendszerint a c-től a c"-ig terjed, az összes közbeeső kromatikus zöngékkel. Kivételes képességű tenoristák azonban ezeket a határokat kis terccel fel vagy le tudják tolni.
A tenor általában a szoprán párja az operákban és egyéb vokális művekben, illetve a férfi főhős szerepe.
Eredete
Eredetileg, a 11. századtól kezdve a tenor az organumoknak az a szólama, amelyet alapul vettek, amelyhez hozzáimprovizálták vagy később hozzákomponálták a többi szólamot. A 9–12. században ez szinte kizárólag egy gregorián ének vagy annak valamely részlete volt. Ez korábban a felső szólam volt, a neve vox principalis; a tenor, azaz tartó nevet akkor kapta, amikor a 11. században alulra került. A másik elnevezése ekkor cantus. Ezt a szólamszervező szerepét később, a három- és négyszólamú komponálás korában, majd az újabb műfajokban (conductus, motetta) is megtartotta, noha a 14–15. század folyamán már nem is mindig a tenor volt a legalsó szólam, hanem a kontratenor basszus. A tenor mint kiinduló, már adott szólam köré való komponálási módszer joggal tekinthető a későbbi cantus firmus-technika elődjének. A tenorszólam hangfekvésének megfelelő énekhang a szólamról kapta a nevét.
Típusai
- Kontratenor: a női alt szólam hangmagasságát nagyjából elérő, falzettszerű férfi énekhang
- Tenore buffo: „vígtenor”; gyenge hangú tenor, aki a vígoperákban és hasonló darabokban a nevettető szerepet játssza (főleg Mozart operáiban)
- Trial: magas, nazális hang, főként vígoperákban található, szerepe a tenore buffóval megegyező
- Tenore lirico vagy di grazia: a méltóságteljes tenor, főként Verdi operáiban található
- Tenore drammatico, di forza vagy robusto: a „hős” hangú tenor
- Tenore (lirico) spinto: a tenore drammatico és lirico kombinálása, szintén Verdi operáiban gyakori
- Hőstenor vagy Heldentenor: „hős” hangú tenor, erősebb bariton hatással, elsősorban Wagner és követőinek operáiban hallható.
- Baritenor: baritont is énekelni tudó tenor, általában igen sötét hanggal.
Barbershop zene esetén basszbariton és lead szólamok mellett a tenor a legmagasabb (b-d'), és általában falzett hangon énekel. Klasszikus megfelelője a váltótenor.
Kapcsolódó szócikkek
- tenorista
- tenorkulcs
- tenor fekvésű hangszerek: tenorszaxofon, tenorkürt stb.
Egyéb
A könnyűzenében egyik nagy hangterjedelmű tenor Varga Miklós. Hangterjedelme nagy F-től C"'-ig terjed, ami D"-től falzett. Így torokhangon a hangterjedelme egy kis terc híján 3 oktáv, a teljes hangterjedelme pedig 3 oktáv és egy kvint, azaz több mint 3 és fél oktáv.
